Az ablakon kinèzve, midőn a borostyànlevek összeálltak egy nagy egésszé, azon tűnődtem, hogy vajon létezik-e 2 egyforma borostyánlevél?
Majd az eget kémlelve, legyen az színtiszta kèk vagy szürke: „Mit làtnak mások és mit látok én? "

„Az életben 2 sorsdöntő pillanat van:
1. Amikor megszületünk.
2. Amikor rájövünk, hogy miért.”

Valamin érdekes elgondolkodni... Mikor minden szét esik, mi történik velünk?
Tapasztalunk, gondolkodunk, majd rájövünk.

Megváltozunk, vagy megváltoztatnak. Akár akaratunk vagy tudtunk ellenére is.
Emlékszel mèg milyen voltál régen?
Gondtalan kisgyermekként az első törés előtt... Már sosem leszel ugyanolyan.

 

Valami más lett.
Egy részed meghalt.
Eltemetted.

 

Aztán jön valami, egy kis reménysugár, ami felüdülést hoz. S mikor végre célegyenesbe érnél, megint összeomlik minden. Az élet folyamatosan próbára tesz, akár tetszik, akár nem. Te pedig besokallsz, érzed, hogy nem bírod már tovább. - De tévedsz, ha tudnád mennyire.

 

Már nem vagy olyan, mint a legelején. Már nem vagy olyan bátor. Inkább óvatos, hiszen félsz.
Neked kell eldöntened, hogyan tovább.

Összeszeded magad, készen állsz a jövő megmérettetéseire vagy csendben, a sebeidet nyalogatod. Meg kell tapasztalnod milyen egyedül, mikor nincs körülötted senki. Új, váratlan, eddig tőled teljesen szokatlan dolgokat kell kipróbálnod.

Élned kell. Mi van akkor, ha rájössz, hogy ez nem is a te utad? Semmi!
Ha már tudod mi nem te vagy, egy lépéssel máris közelebb kerültél a valódi énedhez.

Minden ember életében vannak hullámvölgyek, akár hosszú, szinte el nem fogyó bakisorozatokkal. Éljük át a pillanatot, csukjuk be a szemünket vagy épp nyissuk ki, s érezzük át. Nézzük a csillagos eget, a gyülekező viharfelhőket, fedezzük fel mire vágyik a lelkünk, mikor minden sötét. Mikor senki sem figyel, akkor rájössz mi hiányzik.

2 nagyszerű weboldalra bukkantam: http://lelektanitipusok.hu/index.html

Ez az oldal a lélektantípusokkal foglalkozik, szerintem ez remek kiindulópont lehet önmagunk felé.

http://100happydays.com/hu/

„a #100happydays kihívás érted van – senki másért.”

Ahogy az olvasható, 100 nap önfeledt boldogságra sarkallnak minket, vágjunk is bele! ;)

Ki és mi vagy? Magadnak kell rájönnöd. Senki nem mondhatja meg helyetted és nem is fogja. A bejegyzés elolvasása után kapcsold ki a számítógépet/tabletet/okostelefont vagy amin olvastad.

 

Tapasztalj, gyűjts élményeket, sok kalandot kívánok!

Megosztás a facebookon

Tűnődtél már valaha azon, hogy változik a természet?

Tavasszal kivirul a természet, a madarak dalra fakadnak, a napfény ereje áthatol mindenen, s az emberek mosolygósabbá válnak. Télen eljön a fagy, a szemet gyönyörködtető hóesés, egy csodás jégbirodalom vesz körül minket. Ez ismétlődik újra és újra.

Ideje feltenni a kérdést: Mindig ugyanúgy változik a természet?

Természetesen a természet nem egy előre beprogramozott gép, mi sem vagyunk azok.Az emberek folyamatosan változnak, az agyunk egy megfejthetetlennek látszó elképesztő "szerkezet", valamint a lelkünk egy feltáratlan kincstár, megannyi fény, erő és szenvedély rejlik benne.

Mi lenne ha elkezdenénk megismerni magunkat? :)

Önmagunk megismerése egy igazi kihívás, sokak szerint akik mélyen belemerülnek 1-1 tudományágba, önmaguk elől menekülnek.

Épp ellenkezőleg!

Kitárják és bővítik az elméjüket, hogy még sokoldalúbb és szerteágazó legyen a tudásuk.

Sokszor hallhatjuk azt, hogy:"Mindenki magának tanul."

Való igaz, hiszen a tudásunk nem vész el, ahogy a személyiségünk sem változik egyik pillanatról a másikra. Mégis változik, egy egész emberöltőn át, folyamatosan, megállás nélkül.

Érezhetjük azt, hogy megálltunk a fejlődésben, nem jutunk előbbre, elakadtunk, esetleg elvesztünk és nincs tovább. Aggodalomra semmi ok, még a legboldogabb, legkiegyensúlyozottabb emberek élete sem tökéletes.
Ők is ugyanúgy megküzdődtek az életben, hogy sikeresek és teljesek legyenek.

Néha el kell vesznünk, hogy újra megtaláljuk magunkat, hiszen tanulunk a hibáinkból, új tapasztalatokra teszünk szert, amik aztán nyomot hagynak az életünkben.

Minden emlék tapasztalat hozzánk tesz, nem pedig elvesz, még ha ott és akkor úgy is érezzük.

Tudom, a fő kérdésre még nem érkezett válasz: Hogy találjuk meg magunkat?!

Egy biztos: Nincs hozzá kézi útmutató, se film. Kitölthetünk teszteket, utána olvashatunk, de igazán el kell mélyednünk a saját lelki világunkban, hogy megtaláljuk önmagunkat.

Mindenkinek voltak/vannak a maga legféltettebb álmai, céljai. Ha követjük őket, közelebb kerülhetünk magunkhoz.

A kislány álmokkal, egy érett nővé vált. Éles látással.

Mit is jelent ez? Megtalálta önmagát. Teljes lett.
Változik, még most is. De nincs elveszve.

A következő bejegyzésben mélyebben beleássuk magunkat ebbe a témába, addig egy kis könyvajánló:

- Rhonda Byrne : Az Erő

-Rhonda Bryne: Határtalan Gondolatok

Mindkét könyv rendkívüli, elgondolkodtat, feltölt, felpezsdít és többre sugall.
Bátran ajánlom őket! :)

Megosztás a facebookon

       Az emberek futóhurrikánként törnek be az életedbe, s kérdés nélkül távoznak. Mégis, vannak akik mellett nem mehetünk el szótlanul, érezzük, hogy ez a kötődés most más, már-már mámor szerű.

Habár megszakadt a kapcsolat, eszünkbe jutnak egy-egy illatról, helyről, filmről, zenéről, akár egy szóról.

A lelki társ az a személy, akivel "egyként kerültetek a Földre, viszont az évmilllók alatt szétváltatok". Hasonló érdeklődési kör, szoros érzelmi kapcsolat, minden személyes élmény megosztása...
Ezt a személyt érdekelni fogja minden, ami a fejedben zajlik, órákon át gyönyörködhedtek a csillagok ragyogásában, a naplementében, vagy akár egy versben is.

Neki nem fogsz félni kitárulkozni, hiszen ő is ezt teszi neked. Úgy érzed végre "hazaértél".

Tisztázzuk: A lelki társad nem feltétlenül a szerelmed, persze az lenne az ideális.
A tudatalattid érzi, hogy mennyire egy hullámhosszon vagytok, talán észre sem veszed, de érzed. Ott, belül.

 

Hogy találhatod meg?
Először meg kell ismerned magad, hogy tisztában legyél vele, milyen baràtot keresel. Ne keresd görcsösen, és jönni fog, rád talál.

Én már megtaláltam a lelki társamat, igaz, elég kalandos úton.

Beszélgettem egy rendkívül sármos, karizmatikus fiatalemberrel. Valóságos novellákat ír magáról és rólam is, hogy milyennek lát. Rögtön lenyűgözött a sokszínűsége. Nem is lakott messze, így megbeszéltünk egy találkozót.

Az idő pedig csak telt, elszálltak a hónapok, a türelmem is fogyott. Próbáltunk többször elszakadni, azonban az összes elszakadási kísérletünk kudarcba fulladt.

Skypeolni akartunk, persze sosem akart videóchatelni, ekkor kezdtem gyanakodni. Kisvártatva kiderült, hogy nem is ő van a képeken...
Hiába, ez csak még kiváncsibbá tett, tudni akartam kinek a lelkébe szerettem bele.
Elképesztően intelligens, egy igazi gyermek, viszont ha a helyzet úgy kívánja tud komoly is lenni.

A helyzet úgy kívánta, hogy én utazzak el hozzá, mert ő a vizsgáira tanult. Első egyedüli utam rögtön a 120 km-rel arrébb, a fővàrosba vezetett.

 

 

 

Felszálláskor felhívtam, a rádióműsorveztős hangja kicsit megnyugtatott, de leszálláskor rossz irányba indultam el. Mikor megláttam kinevetett, ez persze csak oldotta a feszültséget.
Szoros ölelés, majd zavaros pillantàsok közepette elkezdődött a mi kis felejtetetlen túránk.

Ketten együtt olyanok vagyunk, mint két önfeledt gyerek. Kézen fogva futkároztunk, felmentünk a libegőre, ahol kiönthettük lelkünket egymásnak.
Többször találkoztunk, 5-6-szor biztosan a nagy távolság ellenére is.
Együtt megtettünk több, mint 200 km-t.

 

Bezárkózhattunk egy esős napon 20 darab nutellás palacsintával és rengeteg filmmel, sosem unatkoztunk. A pislákoló, halvány hajnali lámpafény a Római-parton, a kavicsgyűjtögetés, ezek mind-mind csodás emlékek, melyek soha nem vesznek el.

A jegyvásárlás is megmaradt bennem, mikor hajókázni indultunk:"Magamnak egy diák, a hölgynek egy nyugdíjas jegyet kèrnék."

 

 

Kívánom mindenkinek, hogy találja meg a lelki társát, aki támogatja, meghallgatja és minden eddigi lehetetlennek hitt dolgot megvalósít vele! :)

 

Megosztás a facebookon