Az emberek futóhurrikánként törnek be az életedbe, s kérdés nélkül távoznak. Mégis, vannak akik mellett nem mehetünk el szótlanul, érezzük, hogy ez a kötődés most más, már-már mámor szerű.

Habár megszakadt a kapcsolat, eszünkbe jutnak egy-egy illatról, helyről, filmről, zenéről, akár egy szóról.

A lelki társ az a személy, akivel "egyként kerültetek a Földre, viszont az évmilllók alatt szétváltatok". Hasonló érdeklődési kör, szoros érzelmi kapcsolat, minden személyes élmény megosztása...
Ezt a személyt érdekelni fogja minden, ami a fejedben zajlik, órákon át gyönyörködhedtek a csillagok ragyogásában, a naplementében, vagy akár egy versben is.

Neki nem fogsz félni kitárulkozni, hiszen ő is ezt teszi neked. Úgy érzed végre "hazaértél".

Tisztázzuk: A lelki társad nem feltétlenül a szerelmed, persze az lenne az ideális.
A tudatalattid érzi, hogy mennyire egy hullámhosszon vagytok, talán észre sem veszed, de érzed. Ott, belül.

 

Hogy találhatod meg?
Először meg kell ismerned magad, hogy tisztában legyél vele, milyen baràtot keresel. Ne keresd görcsösen, és jönni fog, rád talál.

Én már megtaláltam a lelki társamat, igaz, elég kalandos úton.

Beszélgettem egy rendkívül sármos, karizmatikus fiatalemberrel. Valóságos novellákat ír magáról és rólam is, hogy milyennek lát. Rögtön lenyűgözött a sokszínűsége. Nem is lakott messze, így megbeszéltünk egy találkozót.

Az idő pedig csak telt, elszálltak a hónapok, a türelmem is fogyott. Próbáltunk többször elszakadni, azonban az összes elszakadási kísérletünk kudarcba fulladt.

Skypeolni akartunk, persze sosem akart videóchatelni, ekkor kezdtem gyanakodni. Kisvártatva kiderült, hogy nem is ő van a képeken...
Hiába, ez csak még kiváncsibbá tett, tudni akartam kinek a lelkébe szerettem bele.
Elképesztően intelligens, egy igazi gyermek, viszont ha a helyzet úgy kívánja tud komoly is lenni.

A helyzet úgy kívánta, hogy én utazzak el hozzá, mert ő a vizsgáira tanult. Első egyedüli utam rögtön a 120 km-rel arrébb, a fővàrosba vezetett.

 

 

 

Felszálláskor felhívtam, a rádióműsorveztős hangja kicsit megnyugtatott, de leszálláskor rossz irányba indultam el. Mikor megláttam kinevetett, ez persze csak oldotta a feszültséget.
Szoros ölelés, majd zavaros pillantàsok közepette elkezdődött a mi kis felejtetetlen túránk.

Ketten együtt olyanok vagyunk, mint két önfeledt gyerek. Kézen fogva futkároztunk, felmentünk a libegőre, ahol kiönthettük lelkünket egymásnak.
Többször találkoztunk, 5-6-szor biztosan a nagy távolság ellenére is.
Együtt megtettünk több, mint 200 km-t.

 

Bezárkózhattunk egy esős napon 20 darab nutellás palacsintával és rengeteg filmmel, sosem unatkoztunk. A pislákoló, halvány hajnali lámpafény a Római-parton, a kavicsgyűjtögetés, ezek mind-mind csodás emlékek, melyek soha nem vesznek el.

A jegyvásárlás is megmaradt bennem, mikor hajókázni indultunk:"Magamnak egy diák, a hölgynek egy nyugdíjas jegyet kèrnék."

 

 

Kívánom mindenkinek, hogy találja meg a lelki társát, aki támogatja, meghallgatja és minden eddigi lehetetlennek hitt dolgot megvalósít vele! :)

 

Megosztás a facebookon